Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Dávid Ferenc

Galicza Dorina hvg360

"Mint az orosz rulett" – egyre erősebb a marihuána, és a fogyasztók erről sokszor nem is tudnak

Évek óta emelkedik a piacon lévő marihuána hatóanyag-tartalma, amely egyes szakértők szerint a függőségek kialakulásának veszélyét is növeli. Miközben Amerikában és Európában enyhülnek a fűfogyasztás szabályai, nálunk a hatóságok energiáját lekötik a „fogyasztással kapcsolatos bűncselekmények”, vagyis az esetek túlnyomó részében az illegális kereskedelemből hatalmas hasznot húzó nagy halak helyett az egyszerű füvezőket kapják el.

Kovács Panka Itthon

Gyógyszer, varázsdohánnyal: azt sem tudni, milyen néven fut az utcán az új dizájnerdrog

Legalább tizenegy halálos áldozatnál jár a szokásosnál is könnyebben ölő dizájnerdrog, a bika. Budapesten már délelőtt könnyen bele lehet futni magába roskadt emberekbe, de persze egyiküknél sem egyértelmű, mit használtak. Az önkormányzatoktól közös stragégia kellene a legszegényebbeket érintő gyilkos szerek elleni harcban, de erről még csak tervek léteznek.

Sztojcsev Iván Gazdaság

Dávid Ferenc: gesztusnak szép, de a kisebb vállalatok alig érzik meg az adócsökkentést

A cégeket is meglepte Orbán Viktor bejelentése a vállalati nyereségadó csökkentéséről, a kormány eddig erről nem beszélt velük – mondta kérdésünkre Dávid Ferenc. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint a gesztus szép, de inkább az élőmunka terheinek csökkentésével kellene a döntéshozóknak törődniük.

Mizsur András Itthon

“Beledöglünk az alkoholba, kormányzatunk pedig még támogatja is”

Majdnem egymillió ember szenved alkoholizmusban Magyarországon, mégsem látszik, hogy a kormány bármit is tenne ezért, hogy ez a szám csökkenjen. A Száraz November elnevezésű akció alulról szerveződve próbálja mértékletességre nevelni a magyar alkoholfogyasztókat.

hvg.hu Vállalkozás

Beterelnek egy akolba, és még fizetni is kell érte – Mi az?

Ismét itt a régi az ötlet: lépjen be minden vállalkozás a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarába. Az elképzelés lényegében csak az MKIK vezetőinek tetszik, de nekik a jelek szerint nagyon. Most új ideológiát gyártottak hozzá. Hogy aztán egyszer megkérdezik-e erről a vállalkozásokat is, azt továbbra sem tudni. Mindenesetre utóbbiak fizetnek már most is, nem is keveset, és leginkább a semmiért.

hvg.hu Gazdaság

Belháború a takarékoknál: Demján embere csak engedéllyel nyilatkozhat

A Takarékbank vezérigazgatójának jóváhagyásához köti Demján Sándor kulcsemberének takarékokkal kapcsolatos nyilatkozatait a szektor központosítását végrehajtó integrációs szervezet tanácsadó testülete. A kezdeményezést a szektor 85 százaléka aláírta, egyes beszámolók szerint félelemből.

MTI Gazdaság

Minimálbér: ha nem lesz megállapodás, a szakszervezeti oldal "sokat veszíthet"

A munkaadói és a munkavállalói oldal értékelése szerint is közeledett a partnerek álláspontja a jövő évi minimálbérekről és bérajánlásról szóló keddi tárgyalásokon: a munkáltatók 3 és 4 százalék közötti emelést tartanak elképzelhetőnek, míg a szakszervezeti oldal 5,4 százalékos minimálbér-emelést és 4,4 százalékos bérajánlást szeretne elérni.

MTI Vállalkozás

VOSZ: nem javítják a cégek közérzetét a beadott adótörvények

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint a jövő évi adótörvények az Országgyűlésnek pénteken benyújtott javaslat alapján a vállalkozások szempontjából nem tartalmaznak jelentős változást, de a cégek közérzetét javító intézkedést sem.

MTI/Világgazdaság Karrier

Diákmunka: a piac, ami a válság előtti szintre emelkedett

A válság előtt szintre emelkedett a diákmunka piaca, a felsőoktatással járó nagyobb költségek miatt egyre élénkebben keresik a tanulók a munkavállalási lehetőséget – írja a Világgazdaság pénteki számában.

1 2 3
Albánia most már biztosan betiltja a TikTokot

Albánia most már biztosan betiltja a TikTokot

„Ez a fickó nem ismer lehetetlent" – Igor Levit az egyik leggyilkosabb versenyművet is előadja a Müpában

„Ez a fickó nem ismer lehetetlent" – Igor Levit az egyik leggyilkosabb versenyművet is előadja a Müpában

Kovács Gergely: Magánkézbe játszott át a Református Egyház egy többmilliárdos budapesti területet, amelyet nemrég ingyen kapott az államtól

Kovács Gergely: Magánkézbe játszott át a Református Egyház egy többmilliárdos budapesti területet, amelyet nemrég ingyen kapott az államtól

Így ismerje fel a burnout szindrómát!

Így ismerje fel a burnout szindrómát!

A magyar TEK-esek megjelenése után az EU megnöveli katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában

A magyar TEK-esek megjelenése után az EU megnöveli katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában

Erősíti magyarországi jelenlétét a paksi atomerőmű szlovák beszállítója

Erősíti magyarországi jelenlétét a paksi atomerőmű szlovák beszállítója

Utálja Trumpot? Vásároljon európait! De vajon meglennénk amerikai kütyük, appok és áruk nélkül?

Utálja Trumpot? Vásároljon európait! De vajon meglennénk amerikai kütyük, appok és áruk nélkül?

Jön az afrikai homok, jövő héten saras eső is lehet

Jön az afrikai homok, jövő héten saras eső is lehet

A zárolt orosz vagyon hozamából adtak hitelt Ukrajnának a britek

A zárolt orosz vagyon hozamából adtak hitelt Ukrajnának a britek

A címlapról ajánljuk